KÖLTÉSZET NAPJÁRA
József Attila: Szökik a tél
"Tavasz van, gyönyörű!
Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai?
Nem volt itt sose tél!"
Vonszolódnak sötét, súlyos esték,
vén terhével vánszorog a tél,
fordul a föld lassan, álmodik még,
de álmot űzve pirkad rá az ég.
Meglebbenti nyirkos, súlyos leplét,
felriad a hosszan álmodó...
Takarója sűrű, nyirkos köd még,
de alatta épp' szökésben a hó.
Hűs fűágyon álmos virágbimbó,
barkaágon félszeg rügy fakad,
ködharmatos tavasz elé omló
gyepszőnyegen bogárhad szalad.
Ringó ágon madársereg táncol,
lomha varjúk irigyen lesik.
Cinkék hada cserfesen viháncol,
szökik a tél, nem is int nekik.
Nagymama
A nagymama reszketeg,
De fogja a kezedet,
S elvezet a gondon át
Minden félős unokát.
A nagymama rosszul lát,
De visel egy okulát,
Pulcsit köt, és verset szaval,
A rézüstben lekvárt kavar.
A nagymama lába fáj,
Mégis veled szaladgál,
Versenyt fut az idővel-
Majd megérted idővel.
A nagymama elringat,
Simogat és puszilgat,
Hallgasd meg, hogy mit mesél,
S az ő álma te legyél.
A nagymama szíve nagy,
Neki "jobbsincs" gyerek vagy.
Néha-néha öleld át
A nagymamát, a nagymamát!
Faltysné Ujvári Anna
|
Intés az öregebbek tiszteletére
|
|
|
|
Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón,
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel,
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.
/Kosztolányi Dezső/
Az élet gazdagabb lesz,
ünnepibb és emberibb
ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét
rendkívülivel, az emberivel
a jóindulatúval és az udvariassal:
tehát az ünneppel.
/Márai Sándor/
Úgy tégy,mintha örökig élnél
Úgy tégy,mintha örökig élnél,
Úgy folytasd minden dogodat,
Mintha már semmitől se félnél,
Az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel,
Hogy jön a Perc!
S mindent bevégzel...
Megszűnsz létezni,
Nem leszel!
Mintha sohase lettél volna...
S ez lenne minden élők sorsa?!
Ne gondolj erre,
Nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy,mintha örökig élnél!
Hinned is kell,hogy így igaz.
Beérik majd munkád gyümölcse,
Kertedből kipusztul a gaz...
Teremtő zápor hull a földre,
Jogod van fényre
És örömre....
/Várnai Zseni/
Betlehemi üzenet a vakoknak
Testvéreim, egy látó küldi néktek
Üdvözletül ma könnyes szavait,
Ki mindig fájón és szédülve nézett
Egy szép pokolt, mely földnek hivatik.
Ő onnan jött, hol a magas mennyeknek
Szférája zeng és csillaga ragyog,
Szemében még e fény árnyéka reszket,
Az édené, mit sírón elhagyott.
Mint nagy elődje, Milton, aki vak volt,
Ő is szeretne látni víg eget,
Túl minden földi harcon és kudarcon
Felé örök világok intenek.
Testvéreim, itt mind vak, aki balgán
Tűnő örömben üdvöket kutat,
Ki istent vár a múló gyönyör arcán:
Mind vak szegény, ki nem talál utat.
És nem vak az és ő meg fogja látni
Istent magát mind, kinek lelke fény,
Minden világi pompák csillogási
Kialszanak, ha Isten fénye kél.
Szeressetek: ezt mondja az Apostol
S ennél különbet nem mond senkise.
A betlehemi békés csillagokból
Üzeni ezt ma a Szivek Szive!
Juhász Gyula
A legszebb virág
Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fűzfának védő árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom,
Megbántott a világ, ezt vettem zokon.
Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon.
Kipirult, s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt: „Néni, ide nézzen!”
Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Holott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát, s bámultam máshova.
Nem ment el, sőt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta, s mondta kisvártatva:
„Az illata csodás, bizony szép is nagyon,
Itt szedtem magának, tiszta szívvel adom!”
Haldokló gaz volt, mit átadott,
Ragyogó színe rég megkopott.
Tudtam azonban, el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.
Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tőle,
De ő csak tartotta fel a levegőbe.
Eladdig nem tűnt fel, ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát, mert hogy vak szegényke.
Hangom megremegett, szememben könny égett,
Megköszöntem neki, hogy talált ilyen szépet.
„Szívesen” – mondta, s vidáman elfutott.
Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomot hagyott.
Eltűnődtem rajta, vajon, mint láthatta,
Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyermek?
A vak gyermek szemével végre megértettem,
A világgal nincs baj, itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet
Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet.
A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörű rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.
(Ismeretlen szerző műve)
"Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene!"
* Zsoltárok 68,20 *
Fogadj el bennünket!
Itt élünk a világban,
jelen vagyunk a tegnapban és a holnapban
Mi elfogadjuk embertársainkat egészségben,
legyünk együtt ebben a másságban, megértésben.
A jövőben is jelen leszünk, kérünk, fogadd el létünket,
és barátságoddal, megértéseddel segítsd életünket.
Ezt a verset Nagy Angéla irta, aki Szegeden született 1974-ben. Születése óta kerekesszékben élő mozgássérült. 1992-óta a Magdaléneum Református Egészségügyi Gyermekotthon lakója.
Karácsonyi ének
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy »megszületett«!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
/Babits Mihály/
Vörösmarty Mihály: ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG
Kormosan, de tiszta szívvel,
A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk
Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart,
Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz,
S kedves a bor, és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
Nem kell futni ezekért,
Míg szívetek, mint a gyertya
Oly vidámon égdegel,
Szemetekben az örömtűz,
És az erő nem hal el; -
Majd ha egykor kürtőtökben
A pók szövi hálóját,
S vendég hagyta házatokból
Füst nem ontja fel magát,
Majd ha nem lesz mit vakarni
Sem odafenn, sem alul,
S a korommal a vígság is
Mindörökre elvonul,
Akkor még ki kérdi többé,
Hány meg hány hét a világ?
Jobb fekügyék a gödörbe,
És takarja el magát.
De az Isten óvjon attól! -
Éljen a szent vígaság,
Ezt óhajtja a Földvári
Tűzkármentő Társaság.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés